TDK

Bemutatkozás

Karunkon mindig nagy szerepet tulajdonítottunk a fejlődés és a tehetséggondozás szempontjából fontos Tudományos Diákköri (TDK) tevékenységnek. Intézményünkben a tudományos diákköri tevékenység már a főiskola megalakulásakor fontos volt, így már az indulás évében megszerveződött a kari Tudományos Diákköri Tanács.

A tudományos diákkör a kötelező tananyaggal kapcsolatos ismeretek elmélyítését, a képzési követelményeket, a tantervi tananyagot meghaladó ismeretek elsajátítását, a hallgatói kutatómunkát elősegítő és ennek nyilvánosságot is biztosító önképzőköri forma. A magyar és a határon túli felsőoktatási intézményekben egyaránt működnek tudományos diákkörök. A karunkon TDK tevékenységet folytató hallgatók számára lehetőség nyílik kapcsolatot teremteni más hazai és külföldi tudományos diákköri tevékenységet folytató csoportokkal hallgatókkal, mivel intézményünk kiterjedt kapcsolatokkal, évek óta jól működő együttműködésekkel rendelkezik ezen a területen.

A diákköri munka keretében elért kutatási és alkotói eredményeket összefoglaló pályaműveket a hallgatók intézményi TDK-konferenciákon mutathatják be, ahol azt zsűri értékeli, amely visszajelzést ad az elvégzett munkáról, valamint helyezést adhat és javaslatot tehet az Országos Tudományos Diákköri Konferencián történő bemutatásra. Az OTDK-t minden második évben rendezik meg, 2001-től 16 tudományterületi szekcióban.

A tudományos diákköri tevékenység lehetőséget teremt a hallgatók számára, hogy megismerjék és elsajátítsák a kutató munka alapjait adott szakterületen. A TDK tulajdonképpen a hallgató és a választott témavezető szoros kutatási együttműködése, melyben a konzulens egyfajta mentorként is jelen van.

A TDK szervezeti működését kari szinten a Tudományos Diákköri Tanács irányítja, intézeti szinten pedig az intézeti koordinátorok fogják össze a diákköri tevékenységet.

Minden hallgatónak lehetősége van tudományos diákköri tevékenységet folytatni. felvételét egy TDK jelentkezési lap kitöltésével kérheti (letölthető dokumentumok), melyen már a választott témavezető aláírása is szerepel. A hallgatók bekapcsolódhatnak kutató műhelyek munkájába is, amennyiben a témavezető és az adott kutatás vezetője ezt támogatja.

Nos… Miért is érdemes TDK-s hallgatónak lenni?

  • A munka nemesít: a tédékázó hallgatónak fejlődnek különféle képességei és készségei, gyarapodik tudása a világról és önmagáról, személyisége válik teljesebbé
  • Az OTDK-n való részvétel közvetlen munkaerőpiaci előnyt jelent
  • Kihívás és erőpróba, amely alkalmazkodásra és kitartásra nevel
  • A tédékázó hallgatónak jelentős mértékben megnőhet a kapcsolati tőkéje, ami a munkábaállás esélyeit megkönnyítheti
  • A TDK tevékenység előnyt jelent különböző ösztöndíjak odaítélésénél
  • Nem utolsó szempont a mester-, illetve doktori képzésekbe való felvételi esetén adható plusz pontok száma

Várjuk a TE jelentkezésedet is kedves hallgató!

TDT tagjai

 


Fejlesztő Tudomány

Fejlesztő Tudomány - Képgaléria (Album típus - Hamarosan áttöltésre kerül)


Kötetbemutató Diáktudomány 6. - MEGHÍVÓ

Diáktudomány 6. Fejlesztő tudomány


"Közösen a tudományért" (NTP-HHTDK21-0049)


TDK MEGHÍVÓ 2021.

TDK Előadáskivonatok 2021.

 

TDK meghívó és előadáskivonatok 2023.

A 2023. évi DE ETK TDK Konferencia eredményei


TDK meghívó 2024.


TDK Szabályzat

TDK témavezetői nyilatkozat (egészségtudományi terület)
TDK témavezetői nyilatkozat (társadalomtudományi terület)


University of Debrecen Faculty of Health Sciences (UDFHS)
Rules of the Scientific Students' Association (SSA)


Hallgatók a tudomány útján

Generációk közti tudomány - Diáktudomány 5.

Generációk közti tudomány - Beszámoló

 

 

Legutóbbi frissítés: 2024. 10. 02. 08:55