A meghívó a képre kattintva tekinthető meg.
Hírek


A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán megrendezett nemzetközi tudományos konferencia keretében 2021. május 27-én A tudásháromszög szolgálatában 1. Előítéletesség nélkül – Szakmai tisztességgel című nemzetközi tanulmánykötet ismertetése és átadása valósult meg.


A vírushelyzet miatt ebben az évben online rendezi meg hagyományos beiskolázási nyílt napját a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az interaktív fórumon részt vevő diákok a képzéseket képviselő oktatóknak tehetik majd fel a kérdéseiket.

Gebriné Éles Krisztina kolléganőnk a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi Doktori Iskola egészségtudományok tudományágban, „A szülésznők munkával való elégedettségének és a munkával kapcsolatos értékmegítélésének vizsgálata” című doktori értekezését sikeresen megvédte, így PhD fokozatot szerzett. Szívből gratulálunk!

Tájékoztató a 2021. évi felvételi eljárásról, a Kar képzéseiről Ideje: 2020. december 10. (csütörtök) 10:00 óra A vírushelyzetre való tekintettel, idén online módon kerül megrendezésre az Egészségügyi Kar nyílt napja.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, az MTA DAB Területi Bizottság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakbizottságának és Munkabizottságainak szervezésében, A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódva