A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara is részt vett a Zamatos Alumni Pikniken, ahol beszélgetésekkel és játékos edukációval vártuk az érdeklődőket.
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara is részt vett a Zamatos Alumni Pikniken, ahol beszélgetésekkel és játékos edukációval vártuk az érdeklődőket.
Gyógyszerhatástan, gyógyszertechnológia, gyógyszerészi kémia, illetve orvosi mikrobiológiai témakörben is több előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Iskola farmakológia és mikrobiológia szekciójának szimpóziumán. A Gyógyszerésztudományi Karon rendezett pénteki eseményen a doktori képzésben részt vevő hallgatók számoltak be tudományos munkájukról, kutatásaik eddigi eredményeiről.
A Debreceni Egyetem egészségügyi tanárképzésének elmúlt tíz évben elért eredményeit értékelték és felidézték a képzés legfontosabb mérföldköveit az Egészségtudományi Karon rendezett jubileumi ünnepségen. Az évfordulóhoz kapcsolódóan köszöntötték azokat a hallgatókat és oktatókat, akik részesei voltak a szakmai tanárképzés közösségének és sikereinek.
Megjelent az első magyar nyelvű tankönyv a gyermekkori elhízásról. A hiánypótló kötet szerzője Röszer Tamás orvosbiológus, a Debreceni Egyetem tudományos tanácsadója, aki a gyermekkori elhízás kialakulásának biológiai hátterét, következményeit, megelőzését és kezelését foglalja össze a legfrissebb tudományos eredmények alapján. A könyv elsősorban orvostanhallgatóknak és gyakorló orvosoknak szól, de a téma iránt érdeklődő szülők számára is hasznos ismereteket nyújthat.
Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljuk a Debreceni Egyetem új applikációját, melyet hallgatói számára készített. Az alkalmazás bevezetésével célunk, hogy segítsünk eligazodni az egyetemi mindennapokban, a tanulmányaiddal kapcsolatban gyorsan elérhető információkat biztosítsunk, útmutatót adjunk az egyetemi évek során felmerülő helyzetekkel, kérdésekkel kapcsolatban, továbbá „zsebközelbe” hozzuk az Egyetem és Debrecen város kulturális és sport életét.