Ösztöndíjak a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán
- Tanulmányi ösztöndíj (A tanulmányi ösztöndíjat az előző félévi tanulmányi eredmény alapján lehet elnyerni. Elsőéves hallgatók a képzés második félévétől kezdve kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat.),
- Kiemelt szakmai és tudományos ösztöndíj (kiemelkedő szakmai, tudományos teljesítményért járó ösztöndíj, mely pályázati úton adható támogatás),
- Szakmai utak, gyakorlatok támogatása (kari döntés alapján a szakmai utak, gyakorlatok támogatására adható),
- Szakmai gyakorlati ösztöndíj (pályázat alapján, a legfeljebb féléves összefüggő szakmai gyakorlatot nem a képzés székhelyén teljesítő hallgatók számára adható juttatás),
- Mesterképzési szakmai ösztöndíj (A mesterképzés első évfolyam első félévére beiratkozott, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, államilag támogatott, teljes idejű képzésben részt vevő hallgatók pályázhatják)
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj ("korábban Köztársasági ösztöndíj") (A kiemelkedő szakmai, tudományos teljesítményért járó nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat az egyetem javaslata alapján a felsőoktatást felügyelő miniszter adományozza).
- Tehetséggondozási ösztöndíj (a kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységet nyújtó hallgatók kerülhetnek a programba, a programtanács döntése alapján ösztöndíjban is részesülnek),
- Kiemelt sport ösztöndíj (a rektor által kiírt pályázat alapján, a nemzetközi, országos és regionális szinten kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatóknak adható ösztöndíj),
- Kiemelt művészeti ösztöndíj (ugyancsak a rektor által kiírt pályázat alapján a kiemelkedő művészeti teljesítményt nyújtó hallgatók által elnyerhető támogatás),
- Rendszeres, vagy egyszeri szociális ösztöndíj, egyszeri alaptámogatás, melyek kérelem alapján adható juttatások.
- Rendszeres szociális ösztöndíjban részesülhetnek a fogyatékossággal élő, halmozottan hátrányos helyzetű, hátrányos helyzetű, nagycsaládos, családfenntartó, árva, félárva hallgatók,
- Egyszeri szociális ösztöndíj házasságkötés, saját gyermek születése, szülő elhunyta, vagy más rendkívüli méltányosságot érdemlő esetekben – pályázat alapján – adható támogatás.
- Egyszeri alaptámogatásban részesülhetnek azok az elsőéves hallgatók, akik pályázatot nyújtanak be rendszeres szociális ösztöndíjra, szociális helyzetük alapján a kiemelt csoportok valamelyikébe tartoznak (nagycsaládos, hátrányos helyzetű stb.), és elérik a bírálóbizottság által a rendszeres szociális ösztöndíjra való jogosultsághoz meghatározott minimális ponthatárt
- „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj, melyet a települési önkormányzatok ítélnek meg a településükön állandó lakóhellyel rendelkező, rászoruló hallgatók számára és az állam a megítélt támogatás összegét – max. havi 5.000,- Ft összegig – megduplázza.
Legutóbbi frissítés:
2022. 09. 29. 12:18