Szociális Munka Világnapja - #BEFITT

A Szociális Munka Világnapja rendezvény keretében megrendezésre került társadalomtudományi versenyünk második fordulója.

A sokszínűség tiszteletben tartása közös társadalmi fellépéssel jelmondat szellemében - a Szociális Munka Világnapja rendezvény keretében - 2023. március 21-én megrendezésre került Karunkon középiskolásoknak szóló társadalomtudományi versenyünk második fordulója.

Az online első fordulót követően a 7 legjobb csapat kapott lehetőséget a döntőben való megmérettetésre. A csapatok a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, NYSZC Sipkay Barna Technikumból és a NYSZC Zay Anna Technikum és Kollégium iskolákból érkeztek. A versenyzők kiváló, nagyon kreatív videókat is készítettek különböző társadalomtudományi témákban, melyeket plusz pontokkal is tudtunk jutalmazni.
A tegnapi napon már a játéké volt a főszerep. A feladatok közt szerepelt társadalomtudományi témájú Activity, elsősegélynyújtás, plakáttervezés, de interjúkészítésben is kipróbálhatták magukat a középiskolások.

Értékes nyereményekért versenyeztek a diákok, az első helyezett csapat tagjai Campus fesztivál napijegyet nyerhettek, a második és harmadik csapat tagjai pedig Cinema City mozijegyekkel gazdagodtak.

A verseny végén a következő eredmény született:

Az Egészségtudományi Kar Fiatal Társadalom Tudós Csapata 2023- ban:

  1. Visszatérők (Tagjai: Balogh Blanka, Gulyás Luca, Bodogán Blanka, Kovács Csenge, Szabó Gábor; Kölcsey Ferenc Gimnázium)
  2. Fiatalság, bolondság? (Tagjai: Arnóczki Viktória Zoé, Baranyai Barbara, Opris Boglárka, Opris Stella, Orosz Ivett Vanda; NYSZC Zay Anna Technikum és Kollégium)
  3. Bomba ötös (Tagjai:Ludas Liliána, Elek Barbara, Sajtos Zoé, Lakatos Tamara, Hajdu Réka; NYSZC Zay Anna Technikum és Kollégium)

 

Köszönjük a felkészülést, a versenyen való aktív részvételt mindenkinek, az elért eredményekhez pedig gratulálunk!

KÉPGALÉRIA

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 03. 27. 13:09