A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara is részt vett az október 13-án Szolnokon megrendezett Szakmalabirintus pályaorientációs rendezvényen, ahol a fiatalok élményalapú foglalkozásokon keresztül ismerkedhettek meg az egészségügyi hivatásokkal és a továbbtanulási lehetőségekkel.
Az ETK standján a látogatók többek között a „Tiszta-e a kezed? program keretében a kézhigiéné fontosságával foglalkozhattak, kipróbálhatták a befolyásoltságot imitáló szemüvegeket, valamint gyógytornában használatos eszközökkel is találkozhattak.
A gyakorlati bemutatók mellett ismertetésre került a Kar képzési kínálata és a felvételi eljárásban megszerezhető intézményi pontok, támogatva a fiatalokat a továbbtanulással kapcsolatos döntéseik előkészítésében.
A Szakmalabirintus kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a pályaválasztás előtt állók közvetlen tapasztalatokat szerezzenek, és közelebbről megismerjék az egészségtudomány sokszínű, felelősségteljes hivatásait.
Akik a programokat megvalósították: Bőkényné Tóth Renáta, Nagy Vivien, Gergely-Hajdú Andrea, Dr. Savella Orsolya, P. Garai Anetta.
A képre kattintva megtekintheti képgalériánkat.