A jövőd itt kezdődik! - ETK

Pályaorientációs nap a Szolnok Campuson

Pályaorientációs alkalom keretében láttuk vendégül a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjait a Szolnok Campuson. A program célja az volt, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak az egészségtudományi és szociális képzési területek sokszínűségéről, valamint betekintést nyerjenek az egyes szakirányok gyakorlati világába.

A rendezvény során változatos, interaktív bemutatók várták az érdeklődőket. Dr. Tóth Emese előadásában az e-cigaretta egészségre gyakorolt hatásait ismertette, majd „Mit üzennek a sejtjeink?” című programján a diákok mikroszkópos gyakorlat keretében fedezhették fel az emberi test működésének alapjait.

Az ápoló szakirány képviseletében Harkály Szilvia demonstrációs bemutatót tartott, míg a védőnői hivatást Dr. Savella Orsolya mutatta be hasonló, gyakorlatorientált formában. A dietetikus szakirány iránt érdeklődők Petrik Mária vezetésével ismerhették meg a dietetika két fő területét – a betegellátást és a közétkeztetést.

A gyógytornász szakirány oktatója és hallgatói – Gergely-Hajdú Andrea, Malatinszki Evelin, Király Villő, Faráczdi Dominika és Sztrihó Natália – komplex programmal készültek: a szakbemutató mellett tornatermi és vizsgálótermi eszközöket is kipróbálhattak a résztvevők. A népegészségügyi ellenőr szakirányt Dr. Szabó Attila „Te lehetsz az egészségügy titkosügynöke” című előadásán keresztül ismerhették meg a diákok.

A szociális munka területét Vatai Soma mutatta be „A szociális munka rejtelmei” című játékos, interaktív foglalkozás keretében, amelynek megvalósításában Auksz Ágnes és Ilyés Andrea III. éves szociális munka BA szakos hallgatók, valamint Varga Józsefné, Csörögi Józsefné, Fodor István Jánosné, Benkő Lászlóné és Hegedűs Ferencné is közreműködtek. A programot lelkes és elkötelezett munkájukkal segítették, így biztosítva a szakbemutató magas színvonalú lebonyolítását.

A programok során a diákok nemcsak hasznos ismereteket szerezhettek, hanem közvetlen tapasztalatokon keresztül élhették át az egyes hivatások sajátosságait. Bízunk benne, hogy a látogatás hozzájárult pályaválasztási döntéseik megalapozásához, és a jövőben hallgatóink között köszönthetjük őket.

A képre kattintva megtekintheti a fotógalériánkat. 


 

 

 

Legutóbbi frissítés: 2026. 04. 07. 10:15