A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar csapata harmadik helyezést ért el a Global HackAtom nemzetközi döntőjén Moszkvában

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar csapata Magyarország képviseletében harmadik helyezést ért el a Global HackAtom nemzetközi döntőjén, amelyet 2025. szeptember 24–30. között rendeztek meg Moszkvában.

A versenyen tíz ország csapatai vettek részt, köztük mérnökökből és nukleáris fizikusokból álló csapatok, akik innovatív ötleteikkel az atomenergia jövőbeli felhasználási lehetőségeit mutatták be az űrkutatás és űrtechnológia területén.A magyar csapatot Ghanem Amr Sayed, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának tanársegédje vezette, tagjai pedig Riaz Mahnoor és Palma Sophia MSc Public Health hallgatók voltak.

A csapat projektje az űrutazás egyik legjelentősebb egészségügyi kihívására, a spaceflight-associated neuro-ocular syndrome (SANS) nevű állapotra kínált innovatív megoldást. Súlytalanságban az űrhajósok szervezetében a folyadékok a fej irányába tolódnak el, ami megnövekedett szemnyomáshoz és látásváltozásokhoz vezethet. Ez az állapot, amely a hosszú távú űrmissziók során az űrhajósok mintegy 70%-át érinti, az űrrepüléshez kapcsolódó neuro-ocularis tünetegyüttes néven ismert, és a látóidegfő-duzzanat, a szemgolyó hátsó pólusának előrébb helyeződése, valamint fénytörési eltérések kialakulása jellemzi. 

A Debreceni Egyetem csapata egy olyan, nukleáris akkumulátorral működő eszközt fejlesztett ki, amely az űrhajók lakóterének oldalfalába integrálva passzívan képes rádióhullámok segítségével monitorozni a fej felé történő folyadékeltolódást, és riasztást küld, ha a mért értékek a komplikációk kockázatát jelzik. Az eszköz célja, hogy időben figyelmeztesse az űrhajósokat a lehetséges egészségügyi problémákra, így megelőzve a látáskárosodás kialakulását.

A rangos nemzetközi mezőnyben elért harmadik helyezés különösen figyelemre méltó, hiszen az egészségtudományi háttérrel rendelkező csapat mérnökök és nukleáris szakemberek között ért el kiemelkedő eredményt. Az elért siker megerősítette, hogy a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán szerzett tudás, szemlélet és innovációs készség lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy más tudományterületek képviselőivel is eredményesen versenyezzenek.

A döntő programja során a résztvevők több neves orosz felsőoktatási intézményt is felkerestek, köztük a MISIS és a MEPhI egyetemeket, valamint részt vettek a World Atomic Week nyitóünnepségén és szakmai előadásain. A rendezvény alkalmat adott nemzetközi kapcsolatok építésére, orosz professzorokkal és a Roszatom vezető szakembereivel történő személyes egyeztetésekre, amelyek jövőbeli együttműködések alapját jelenthetik.

A versenyen elért eredmény jól tükrözi a hallgatók felkészültségét és a karon folyó oktatás magas színvonalát, egyben tovább erősíti a Debreceni Egyetem nemzetközi szakmai jelenlétét.

A képre kattintva megtekintheti képgalériánkat.

 

Legutóbbi frissítés: 2025. 10. 14. 13:36