#BE FITT-EK
Légy Fiatal Társadalom Tudósunk!
Kreatív, szórakoztató társadalomtudományi vetélkedő középiskolások számára.
A verseny célja, hogy a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet által kutatott és oktatott tudományterületek iránt kreatív, játékos formában felkeltse a középiskolások érdeklődését, valamint segítse és ösztönözze az erre a pályára készülő diákokat a pályaválasztásban.
Fődíj: Egy nap az osztályoddal a Sóstó Aquarius Élményfürdőben
Gimnáziumok, és szakközépiskolák diákjaiból szerveződött osztályonkénti 5 fős csapatokat várunk. Nevezz a csapat fantázianevével, a csapattagok névsorával, valamint az iskola, osztály megjelölésével a befittek@gmail.com címen.
Jelentkezési határidő: 2020. március 1., vasárnap éjfél
A verseny egy írásbeli és egy szóbeli fordulóból áll.
Első írásbeli forduló beküldési határideje: 2020. március 9., hétfő éjfél
A szóbeli döntőbe az írásbeli forduló eredményeinek összesítése után, a legmagasabb pontszámmal rendelkező 5 csapat jut be.
Döntő.
A koronavírus fertőzés terjedésére tekintettel - figyelembe véve a Debreceni Egyetem Járványügyi Munkacsoportjának döntéseit - a verseny Egészségügyi Karon megrendezésre kerülő 2020. március 17-i döntője elhalasztásra kerül.
Az új időpontról hamarosan tájékoztatunk benneteket!
Helyszín: Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (Nyíregyháza, Sóstói út 2-4. Zilahi-terem)
Szervezők elérhetősége:
email: pall.andrea@foh.unideb.hu, huszti.eva@foh.unideb.hu
telefon:42/598-240, 42/523-006